Autójavítás tipusfüggetlenül, biztosítási kárügyintézés, helyszini kárfelvétel, két féle huzatópad, fényezés hőkamrában
Az Alpok Service és a hagyományos műhelyek közötti legfőbb különbséget az átláthatóság jelenti minden vonatkozásban, továbbá minden szervizlátogatást igénybevevő gépjármű díjtalan járműdiagnosztikai vizsgálaton esik át. Így Ön pontos képet kaphat járműve műszaki állapotáról, ami hozzásegíti ahhoz, hogy megnövelje gépjárművének értékállóságát, megelőzze a váratlan meghibásodásokkal járó költséges javításokat, valamint, hogy biztonsággal vehessen részt a közlekedésben.
A Speedy, mely Európa legnagyobb autószerviz hálózata, 1978-ban alakult Franciaországban. 1999-ben csatlakozott a Kwik-Fit csoporthoz, melynek a Kwik-Fit és a Pit Stop is a tagja. A Kwik-Fit csoport ezt a 3 autószerviz hálózatot foglalja magában. Franciao
A Speedy célja a folyamatos fejlődés és piackövető magatartás megőrzése mellett az ügyfélközpontúság eszméjének követése, hogy a vevők bizalommal és megbecsüléssel forduljanak hozzánk.
Cégünk szolgáltatásainak palettáját szélesítve megépítettük szerviz csarnokunkat, melyben saját járműveink szervizelése mellett, vállaljuk magánszemélyek és külső cégek, személy, kisteher illetve tehergépjárműveinek javításait, szervizelését, az olajcserétől a számítógépes diagnosztikáig, valamint műszaki vizsgára való felkészítést és vizsgáztatást.
Kis- és nagy vállalkozások vegyes autó parkjának rendszeres karbantartását, szervizelését, vizsgáztatását végezzük. Autóparkja tartalmazhat cseppfolyós gázüzemű, vagy kettős üzemű személy- és tehergépjárművet is, Mi biztosítjuk, hogy a teljes gépjármű flottája minden időben, tökéletes állapotban álljon az Ön rendelkezésére. Munkatársaink elvégzik akár a járművek szervizünkbe szállítását is.
Az Autó Lábodi Kft. – SEAT és Fiat kereskedés – Zalaegerszegen, új és használt autók értékesítése mellett, autóalkatrész kereskedelemmel foglalkozunk. Helyben történő műszaki vizsga, szervizszolgáltatással állunk ügyfeleink rendelkezésére .Elsődleges számunkra ügyfeleink elégedettsége. Ez adta és adja munkánkhoz ma is a hitet és az erőt.
A Kanávor Autószerviz az alábbi szolgáltatásokkal várja ügyfeleit: teljes körű személy és kishaszongépjármű javítás, fékhatás mérés, lengéscsillapító mérés, vizsgára való felkészítés és vizsgáztatás, gumiszerelés, centrírozás, olajcsere, motor és váltó javítás, kisebb karosszériajavítások, új és bontott alkatrészek beszerzése Győrben 1982 óta!
Cégünk Márkafüggetlen Autószervizként vállalja minden típusú gépjármű, Időszakos szervizelését. Műszaki vizsgára való felkészítését, vizsgáztatását Műhelyünkben korszerű gumiszerelő és centírozó géppel vállaljuk gépjárműve abroncscseréjét. Továbbá cégünk tevékenységi körébe tartozik a szakszerű, javítása az autó karosszériájának, kezdve az apró sérülésektől, egészen a nagyobb elemek cseréjéig.
Autószervizünk személygépjárművek, motorkerékpárok és 3,5 t-ig tehergépjárművek teljeskörű szervizelését és karbantartását végzi. Ezen belül motor, váltó, fék, futómű javításokban, időszakos és eseti átvizsgálásokban számíthat ránk. Vállalunk műszaki vizsgáztatást, benzines és dízel autók környezetvédelmi felülvizsgálatának elvégzését rövid határidővel.
MINDEN TIPUSÚ SZEMÉLY- ÉS KISTEHER GÉPJÁRMŰ, VALAMINT KAMION, PÓTKOCSI, BUSZ SZERVIZMUNKÁIT GARANCIÁVAL ÉS MÉRSÉKELT ÁRON VÁLLALJUK. repair-truck.jpg Autószervizünkben tapasztalt szakembereink rövid határidővel vállalják minden típusú személygépkocsi, kishaszonjármű, kamion, busz, pótkocsi szakszerű karbantartását és javítását.
Vállalkozásunk 1990 óta foglalkozik autófényezéssel, karosszériajavítással és karambolos gépjárművek helyreállításával, amihez teljes körű ügyintézést biztosítunk. A több mint két évtizede elsajátított szakmai tapasztalat és munkatársaink folyamatos szakmai továbbképzése biztosít garanciát arra, hogy az Ön gépjárműve a legnagyobb gondossággal és hozzáértéssel nyerje vissza eredeti állapotát.
Ingyen szállítjuk autóját budapesti szervizünkbe, ahol képzett szakembereink rövid határidővel kedvező áron professzionális eszközökkel szervizelik autóját. Kedvező ár, gyorsaság, professzionalizmus: Saját autómentő trélerrel hozzuk be autóját, így nem kell alvállalkozót megbíznunk. Autóalkatrész szaküzleteinknek köszönhetően kedvező áron, rövid határidővel szerezzük be a szükséges alkatrészt.
Szerviz szolgáltatásaink Általános autójavítás Kötelező szerviz Műszaki vizsgáztatás Állapotfelmérés Gumiszerelés (Téli gumi, nyári gumi) Futómű javítás Lemez és könnyűfém felni javítás Motordiagnosztikai vizsgálat Olajcsere, szűrő csere Autóvillamosság, elektromos javítás Autó riasztó telepítés, szerviz Autózár javítás Kormányzár beszerelés, ja
A szerelo.lap.hu cégeknek és magánembereknek is széles skálán kínál szerelési munkát végző szakembereket, szereléssel foglalkozó vállalkozásokat. Ezen az oldalon biztosan megtalálja azt a szakembert, akire Önnek szüksége van. Alpintechnikától a víz-gáz-fűtésszerelésig szerelők, szervizek, cégek linkjeiből válogathat az érdeklődő.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Autószerelők |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |